BUDAPEST - Négyen támadtak egy 15 éves lányra a budapesti, Kőbánya-Kispest és Örs Vezér tere között közlekedő 85E jelzésű autóbuszon. A fiatal lány támadói három húsz év alatti lány és egy 10-12 év körüli fiú voltak. Az eset még január 9-én történt, de az csak később került nyilvánosságra. - A rendőrség csoportos garázdaság ügyében folytat nyomozást.

A nyilvánosságra került információk alapján a buszon a 15 éves lány egy évfolyamtársával utazott, akit a Kada utcánál felszálló 4 főből álló csoport lökdösni kezdett. Ekkor kérte meg a későbbi áldozat a csoportot, hogy hagyják békén évfolyamtársát, ennek hatására rátámadtak. Először szóban kezdték szidalmazni, majd többször arcon ütötték, majd az Újhegyi sétány megállóhelyen lerúgták a buszról.

A rendőrség a rendelkezésre álló tanúvallomások és kamerafelvételek segítségével, csoportos garázdaság ügyében folytat nyomozást, ismeretlen tettes ellen.