MAGYARORSZÁG - A magyar kormány folyamatosan kommunikálja, hogy szeretnék elérni, hogy a magyar buszok előnnyel induljanak az új busz beszerzéseken. Ebbe természetesen beleszólnak a közbeszerzési szabályozások is, de ennek ellenére is sikerült elérni, hogy 2015 óta 356 darab hazai gyártású busz állt forgalomba Magyarországon.

Varga Mihály elmondta, hogy az elkövetkezendő években közel 2000 darab új buszt szeretnének forgalomba állítani a volánokból alakult közlekedési központok és a Volánbusz berkein belül, és cél, hogy ezek a buszok minél nagyobb aranyban, vagy lehetőleg teljes egészében magyar gyártású autóbuszok legyenek. A Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében 2017 és 2019 között szeretnék beszerezni ezt a mennyiséget.

A kormányzat célja, hogy 2020-ra 10 év alá csökkenjen a közszolgáltatásban résztvevő autóbuszok átlagos életkora. Ennek érdekében idén 423, 2018-ban 533 és 2019-ben 893 új autóbuszt szerezhet be a beszerzésért felelős Volán Buszpark Kft. aki ezután szakmai pontok alapján oszthatja szét a buszokat a közlekedési központok között.

Jelenleg két buszgyárra tud támaszkodni a kormány: A Credo buszokat gyártó Kravtex Kft-re és a Modulo buszokat gyártó Ikarus Egyedi Kft-re. A volántársaságokhoz főleg előbbitől érkeztek eddig autóbuszok, de jelenleg folyamatban 180 darab csuklós busz gyártása az Ikarus Egyedi Kft-nél is, bár itt kérdéses, hogy a gyártó le tudja-e szállítani időre a megrendelt buszokat? Folyamatban van egy buszgyár alapítása Debrecenben is, ahol Mercedes alvázakra terveznek autóbuszokat építeni, illetve megkezdte termelését Komáromban a kínai BYD gyár is, de itt főként városi autóbuszok készülnek, valamint a székesfehérvári Műszertechnika Kft, aki Ikarus buszokat gyárthat. - Ez utóbbi cég viszont sűrített gázüzemű buszokat kíván gyártani, amihez infrastrukturálisan semmi nincs, így nehéz elképzelni, hogy valóban megjelenjen a piacon.

Varga Mihály elmondta: abban bíznak, hogy a hazai autóbuszgyártói kapacitások Mosonmagyaróváron, Győrben, Székesfehérváron, Budapesten, illetve Debrecenben 2020-ra elérik azt az 1100-1200 darabos éves termelési mennyiséget, amelyet a magyar kormány megcélzott. Hozzátette: 2015-ben 99, 2016-ban 170, és 2017 februárjáig 86 darab magyar buszt szállított le a Kravtex a Volán Buszpark Kft-nek.

A miniszter elmondta még, hogy a NABB március 13-i döntésével jóváhagyta, hogy a Volán Buszpark Kft. lízingkonstrukcióban szerezzen be 20 új, normál padlómagasságú és 80 új alacsony padlós szóló autóbuszt, lehetőség szerint magyar gyártóktól. A közbeszerzés kiírása folyamatban van.