Tarlós István úgy tűnik erőszakkal akarja elérni, hogy saját kiadásainak bizonyos részeit az államra és az agglomerációra hárítsa. Ősz elején az agglomerációs települések vezetőit hívták meg "baráti" megbeszélésre, ahol tájékoztatta a fővárosi vezetés a meghívottakat, hogy háromszoros támogatást akar a Főváros az agglomerációtól. Most, a kormányt akarja sarokba szorítani Tarlós.

Tarlós most a kormánynak adott ultimátumot: Ha nem kapnak segítséget az államtól, akkor

csak annyi járatot fognak elindíttatni, amennyire pénz lesz.

Elmondása szerint, hónapokra várja a főváros az államtól a BKK működésére szánt 49 milliárd forintot, mivel az erről szóló megállapodás még mindig nem született meg, pedig a fővárosi önkormányzat, 13 milliárd forintot ebből meg is előlegezett a BKK számára.

Tarlós elmondta, hogy bízik benne, hogy a megígért támogatás írásba is kerül, és megszületik a megállapodás az ígéretről. Ha nem, akkor azt mondta:

"Akkor én jövőre, már csak pedagógiai okból is, ezt a járatritkítást meglépném, mert azért ne csináljuk minden évben ezt a játékot!"

Hozzátette, hogy megunta azt, hogy 26 éve nem sikerült megoldani a fővárosi közösségi közlekedés támogatási problémáját, és közölte: a Főváros jövőre nem segíti ki a BKV-t.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy lesz megállapodás, és 2010 óta a kormány mindig segített a fővárosnak, és mindig időben megszületett a megállapodás.

Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke szerint az, hogy a főváros egyelőre nem adta át a Dagály strandot az államnak, alap lehet arra, hogy a főváros kicsit keményebben tárgyalhasson. Tarlós cáfolta, hogy emiatt késne a fürdő átadása, szerinte ennek az az oka, hogy még nem állapították meg a fürdő értékét, illetve hogy az állam még nem áll készen a strand üzemeltetésére.